Újra versenyszezON! :-)
Ezen a pályán tavaly is voltunk már Ausztriában Kilb-ben. Nell akkor nem járt túl sok sikerrel, az egyik futamot feladtuk, a másikból kizáródtunk :-) , Wish viszont teljesítette az open pályát. Idén már érettebben, több tapasztalattal és képzettséggel álltunk startkaróhoz ezen a nem kis kihívást jelentő területen.
A pálya egy meredek hegyoldalon volt kialakítva. A nyílt osztály első futama egy lentebbi területen, kvázi egy szakadékban volt megrendezve, a második futam illetve az egyes és kettes osztályok a tavalyi mezőn, "egy szinttel feljebb", szintén meredek hegyoldalon. A pályabejárások alatt minden versenyző hüledezett, akár csak tavaly. :-) :-) A birkák élénkek, de nem túl rohanósak voltak, könnyen indultak, viszont ha a kutyák nagyon megnyomták őket, akkor előszeretettel gurultak le a hegyoldalon a völgyek, szakadékok irányába, a lehető legsebesebb tempóban, úgyhogy nagyon precíz, higgadt, megfontolt vezetést igényeltek a kutyáktól, ebből kifolyólag pedig a kutyák a handlereiktől. Szétválasztani viszonylag nehéz volt őket - ahogy ez az osztrák birkákra általában véve jellemző - különösen, hogy bárányos anyák együtt futottak a bárányokkal. A nyílt osztálynak nem is jelölték a birkákat, hanem korcsoport szerint adta meg a bíró, hogy a szétválasztásnál illetve egyelésnél melyekkel mi a teendő (két anya-három bárány, a szétválasztásban egy anya és egy bárány kontroll alatt tartása, illetve egy anya leválasztása az egyelésben volt a feladat).
Wish az első futamban (nyílt osztály) nagyon szépet futott. A pontszámot tekintve életünk eddigi legjobb open futama lett (110/85), mellyel az osztályban induló 26 vagyis 24 (2 nem jelent meg) kutya közül a hatodik helyen végeztünk az első napon! :-) Szerintem egyébként a tavalyi HSDS Spring Trial-ön a hanglingem elegánsabb volt és úgy egyébként szerintem az a futam a maga 83 pontjával szebb volt mint ez, de a bírók így látták és nekik mindig igazuk van. :-) Minden esetre büszke vagyok! :-) Ahogy mindig, most is voltak időtúllépések, feladások, kizáródások és persze szebbnél szebb futamok, nagyon jó volt nézni ezen a kihívásos pályán, ahogy mindenki megküzdött a nehézségi fokkal, nagyon jól szórakoztam és sokat tanultam - ismét. A futamra visszatérve, a kifutásban szokás szerint a legnagyobb kihívás a merre volt, de legalább a hosszú, meredek felfelé futás révén a gőzt valamennyire ki is engedhették a kutyák, mire a felvételig elértek. Majd a felvétel-behozás abban próbálta meg a kutyát, hogy egyrészt nagyon nehezen látszott a kutya a völgyben elhelyezett startkarótól, így leginkább a bizalomra és a minél önállóbb, természetesebb felvételre kellett hagyatkozni, a behozás vonalán pedig egy szakadék helyezkedett el, amit mind a birkák, mind a kutyák ösztönösen ki akartak kerülni, így egyenes vonalú behozást csinálni az egyik legnehezebb próbatétele volt a pályának. Wish kissé értelmetlennek látszó íveket ment a behozás (és a hajtás) alatt, bár számomra teljesen egyértelmű volt, hogy a lábát kímélte és azért nem rohant bele egyenesen lejtmenet a szakadékokba, inkább borzasztó nagy íveken kikerülte őket. A második futamban egyébként valamilyen szinten pont ez és az emiatti kontaktvesztés lett a vesztük... A hajtás egészen jól sikerült ahhoz képest, amiket az open karrierünk kezdetén produkáltunk. Bár van mit javítani még így is, mert elég tempós. A kutyáim nem szeretnek megállni... ez nem a legszebb, de egy előnye van, a három utolsó illetve legnehezebb feladatra marad elég időnk... :D A szétválasztást, egyelést egy kicsit elbénáztam ugyan, de végeredményben sikerült a pályát éppen időben teljesíteni. A pályák végén, a három utolsó feladatnál (szétválasztás, karám, egyelés) a pszichés nyomás óriási a kutyán és a versenyzőn is. Az adrenalin talán itt hág a tetőfokára, különösen, ha a behozás és a hajtás nagyon nehéz vagy nem sikerül olyan jól, itt már nincs olyan sok pont szerzésére lehetőség, ezért a lehető legjobban kell a feladatokat végrehajtani, ugyanakkor kellőképp nehezek ahhoz, hogy ha még azt is hozzá vesszük, hogy a hátralévő idő is szorít, akkor az ember teljesen felajzott állapotba kerüljön agyilag... :D Mindezek után, ha időn belül sikerül a pályát teljesíteni, az akárhogy is sikerül, felér egy orgazmussal! :D :D :D Egyszerűen imádom a versenyzést, teljesen narkotikus hatás alá kerülök és az egész hangulata, az utazással, az izgulással, a futamokkal, a társasággal, a jó evésekkel együtt szinte módosult tudatállapotba ejt! :D :-) :-)
Na szóval. :D Második futam. Ez "egy szinttel feljebb" lévő mezőn lett rendezve, ahol tavaly is volt. És a tavalyihoz hasonlóan a rövidebb kifutást illetve az open viszonylatban rövidebb behozást a behozás vonalának kb. 45 fokos törésével oldották meg. Mivel tavaly Wish nem futott olyan rosszat ezen a pályán, illetve az első és igen szépen sikerült futam után kicsit félvállról vettem a dolgot, hát koppantam is egy jó nagyot... Mindezekhez hozzájött, hogy fáztam és sikerült felfáznom is és folyamatos pisilhetnékkel küzdöttem, már úgy mentem fel a pályára, hogy úgy éreztem, egyfolytában pisilnem kell, ami rendesen el is vonta a figyelmem, teljesen dekoncentrált voltam. A leválogató karám elhelyezkedése miatt nem voltam biztos abban, hogy a többiekhez hasonlóan nekünk is jó lesz-e, ha jobbra küldöm kifutni a kutyát (amúgy is balos vagyok ilyen téren és erre frankón rászoktattam a kutyáimat is... házi feladat... jobbos...), tehát elküldtem balra, ami mint kiderült, nem bizonyult a legjobb döntésnek... A birkák a felvétel után meglódultak jobbra lefelé a szakadékba, Wish pedig ahogy az előbbiekben utaltam rá, a lábát kímélvén inkább kikerülte egy óriási íven a szakadékot, viszont így akkora távolságba került a birkáktól, hogy a kontroll megszakadt és egérutat nyertek a haza irányába és rakéta módjára lesprinteltek a pályáról... így aztán Wish begyűjtötte élete első DIS-ét. :-) Ez van. Kár érte, mert az első futammal hatodik helyen álltunk a 24-ből és ha sikerült volna még egy hasonlóan szépet futni, azzal az összesítésben akár a top 5-be is bekerülhettünk volna. Sebaj, ez az első futam értékén semmit sem csökkent és néha mindenkivel, a legjobbakkal is előfordul egy-egy DIS (kizárás), ennek ellenére a felfelé ívelő pontszámok némi hullámzással azért továbbra is tendálnak. Next time! Ja, készült videó. :-) A második futamon nincs mit mutogatni :-) de az első a büszkeségeim közé tartozik, úgyhogy íme:
Ezen a pályán tavaly is voltunk már Ausztriában Kilb-ben. Nell akkor nem járt túl sok sikerrel, az egyik futamot feladtuk, a másikból kizáródtunk :-) , Wish viszont teljesítette az open pályát. Idén már érettebben, több tapasztalattal és képzettséggel álltunk startkaróhoz ezen a nem kis kihívást jelentő területen.
A pálya egy meredek hegyoldalon volt kialakítva. A nyílt osztály első futama egy lentebbi területen, kvázi egy szakadékban volt megrendezve, a második futam illetve az egyes és kettes osztályok a tavalyi mezőn, "egy szinttel feljebb", szintén meredek hegyoldalon. A pályabejárások alatt minden versenyző hüledezett, akár csak tavaly. :-) :-) A birkák élénkek, de nem túl rohanósak voltak, könnyen indultak, viszont ha a kutyák nagyon megnyomták őket, akkor előszeretettel gurultak le a hegyoldalon a völgyek, szakadékok irányába, a lehető legsebesebb tempóban, úgyhogy nagyon precíz, higgadt, megfontolt vezetést igényeltek a kutyáktól, ebből kifolyólag pedig a kutyák a handlereiktől. Szétválasztani viszonylag nehéz volt őket - ahogy ez az osztrák birkákra általában véve jellemző - különösen, hogy bárányos anyák együtt futottak a bárányokkal. A nyílt osztálynak nem is jelölték a birkákat, hanem korcsoport szerint adta meg a bíró, hogy a szétválasztásnál illetve egyelésnél melyekkel mi a teendő (két anya-három bárány, a szétválasztásban egy anya és egy bárány kontroll alatt tartása, illetve egy anya leválasztása az egyelésben volt a feladat).
Wish az első futamban (nyílt osztály) nagyon szépet futott. A pontszámot tekintve életünk eddigi legjobb open futama lett (110/85), mellyel az osztályban induló 26 vagyis 24 (2 nem jelent meg) kutya közül a hatodik helyen végeztünk az első napon! :-) Szerintem egyébként a tavalyi HSDS Spring Trial-ön a hanglingem elegánsabb volt és úgy egyébként szerintem az a futam a maga 83 pontjával szebb volt mint ez, de a bírók így látták és nekik mindig igazuk van. :-) Minden esetre büszke vagyok! :-) Ahogy mindig, most is voltak időtúllépések, feladások, kizáródások és persze szebbnél szebb futamok, nagyon jó volt nézni ezen a kihívásos pályán, ahogy mindenki megküzdött a nehézségi fokkal, nagyon jól szórakoztam és sokat tanultam - ismét. A futamra visszatérve, a kifutásban szokás szerint a legnagyobb kihívás a merre volt, de legalább a hosszú, meredek felfelé futás révén a gőzt valamennyire ki is engedhették a kutyák, mire a felvételig elértek. Majd a felvétel-behozás abban próbálta meg a kutyát, hogy egyrészt nagyon nehezen látszott a kutya a völgyben elhelyezett startkarótól, így leginkább a bizalomra és a minél önállóbb, természetesebb felvételre kellett hagyatkozni, a behozás vonalán pedig egy szakadék helyezkedett el, amit mind a birkák, mind a kutyák ösztönösen ki akartak kerülni, így egyenes vonalú behozást csinálni az egyik legnehezebb próbatétele volt a pályának. Wish kissé értelmetlennek látszó íveket ment a behozás (és a hajtás) alatt, bár számomra teljesen egyértelmű volt, hogy a lábát kímélte és azért nem rohant bele egyenesen lejtmenet a szakadékokba, inkább borzasztó nagy íveken kikerülte őket. A második futamban egyébként valamilyen szinten pont ez és az emiatti kontaktvesztés lett a vesztük... A hajtás egészen jól sikerült ahhoz képest, amiket az open karrierünk kezdetén produkáltunk. Bár van mit javítani még így is, mert elég tempós. A kutyáim nem szeretnek megállni... ez nem a legszebb, de egy előnye van, a három utolsó illetve legnehezebb feladatra marad elég időnk... :D A szétválasztást, egyelést egy kicsit elbénáztam ugyan, de végeredményben sikerült a pályát éppen időben teljesíteni. A pályák végén, a három utolsó feladatnál (szétválasztás, karám, egyelés) a pszichés nyomás óriási a kutyán és a versenyzőn is. Az adrenalin talán itt hág a tetőfokára, különösen, ha a behozás és a hajtás nagyon nehéz vagy nem sikerül olyan jól, itt már nincs olyan sok pont szerzésére lehetőség, ezért a lehető legjobban kell a feladatokat végrehajtani, ugyanakkor kellőképp nehezek ahhoz, hogy ha még azt is hozzá vesszük, hogy a hátralévő idő is szorít, akkor az ember teljesen felajzott állapotba kerüljön agyilag... :D Mindezek után, ha időn belül sikerül a pályát teljesíteni, az akárhogy is sikerül, felér egy orgazmussal! :D :D :D Egyszerűen imádom a versenyzést, teljesen narkotikus hatás alá kerülök és az egész hangulata, az utazással, az izgulással, a futamokkal, a társasággal, a jó evésekkel együtt szinte módosult tudatállapotba ejt! :D :-) :-)
Na szóval. :D Második futam. Ez "egy szinttel feljebb" lévő mezőn lett rendezve, ahol tavaly is volt. És a tavalyihoz hasonlóan a rövidebb kifutást illetve az open viszonylatban rövidebb behozást a behozás vonalának kb. 45 fokos törésével oldották meg. Mivel tavaly Wish nem futott olyan rosszat ezen a pályán, illetve az első és igen szépen sikerült futam után kicsit félvállról vettem a dolgot, hát koppantam is egy jó nagyot... Mindezekhez hozzájött, hogy fáztam és sikerült felfáznom is és folyamatos pisilhetnékkel küzdöttem, már úgy mentem fel a pályára, hogy úgy éreztem, egyfolytában pisilnem kell, ami rendesen el is vonta a figyelmem, teljesen dekoncentrált voltam. A leválogató karám elhelyezkedése miatt nem voltam biztos abban, hogy a többiekhez hasonlóan nekünk is jó lesz-e, ha jobbra küldöm kifutni a kutyát (amúgy is balos vagyok ilyen téren és erre frankón rászoktattam a kutyáimat is... házi feladat... jobbos...), tehát elküldtem balra, ami mint kiderült, nem bizonyult a legjobb döntésnek... A birkák a felvétel után meglódultak jobbra lefelé a szakadékba, Wish pedig ahogy az előbbiekben utaltam rá, a lábát kímélvén inkább kikerülte egy óriási íven a szakadékot, viszont így akkora távolságba került a birkáktól, hogy a kontroll megszakadt és egérutat nyertek a haza irányába és rakéta módjára lesprinteltek a pályáról... így aztán Wish begyűjtötte élete első DIS-ét. :-) Ez van. Kár érte, mert az első futammal hatodik helyen álltunk a 24-ből és ha sikerült volna még egy hasonlóan szépet futni, azzal az összesítésben akár a top 5-be is bekerülhettünk volna. Sebaj, ez az első futam értékén semmit sem csökkent és néha mindenkivel, a legjobbakkal is előfordul egy-egy DIS (kizárás), ennek ellenére a felfelé ívelő pontszámok némi hullámzással azért továbbra is tendálnak. Next time! Ja, készült videó. :-) A második futamon nincs mit mutogatni :-) de az első a büszkeségeim közé tartozik, úgyhogy íme:
Nell mint említettem, tavaly ezen a pályán nem járt túl sok sikerrel, de idénre benőtt a feje lágya. :-) Gondolkoztam, nevezzem-e kettesbe, de emlékezve erre a kihívásos területre, végül maradtam az egyesnél, biztos, ami biztos, inkább nézzük meg, mit fut egy ilyen nehéz pályán és inkább legyen sikerélmény, valamint eredmény is végre. Jó döntés volt! Nagyon nagy öröm volt látni, hogy stabilan és gyönyörűen ugyanazt hozta egy ilyen nehéz és idegen helyen, idegen birkákkal, mint otthon! A megállításaival apróbb gondok neki is adódtak, de szerencsére nem szállt el sehol az agya, csak kicsit tempósra sikeredett a futam :-) de ez úgy látszik, nekem cégérem... szintén a homework-ök közé sorolom magamnak, dolgozunk rajta... (Az egyes osztály csak egy futamot futott.) Tehát, egy igen szép futam eredményeképpen 100/90 pontot kaptunk, ami az osztályban induló 12 kutyából a 3. helyezést jelentette, csupán 1-1 ponttal lemaradva az első és második helyezettek mögött! Nagyon szoros verseny volt! :-) Szép volt, Nellcim! :-)
Azért jó, ha az embernek sok kutyája van, mert kaphat egy verseny alatt hideget-meleget is. :-) :-) Meg persze így több az esély!
Eljött az ideje, hogy Jess-t is bemutassam külföldön, egyes osztályban. Hát, a versenyekben az a szép, hogy a tréningbeli hiányosságokról és a kutyák saját természetéről elég pontos képet ad... Jess új szituációkban óvatos, kissé bizalmatlan kutya (anyai genetika...), viszont nagyon meg akar felelni (szintén anyai genetika) és olyan típus, aki nem megy ész nélkül fejjel a falnak, hanem inkább a légynek sem árt, mint hogy hibázzon. Ez egyébként egy nagyon kedves tulajdonsága és nagyon megbízhatóvá teszi Őt egyben, másik oldalon pedig bosszantó is tud lenni, de hát kérdés, mi a jobb... és mikor, miben... hát, ezen nem is vekengek, egyszerűen csak elfogadom, hogy Ő ilyen és pont ez az erénye. Nell után azért elég éles váltás, nehéz agyban átkapcsolni a két kutya között, mert olyan ők ketten egymással szembe állítva, mint a tűz és a víz, pedig viszonylag közeli rokonok... :-) Jess-t szinte soha nem tréningeztem arra, hogy valaki kint áll a birkákkal egy segítő kutyával és egy helyben tartja őket és róluk le kell venni a birkát... versenyeken pedig ez egy elég triviális jelenség, sőt mondhatni szinte mindig áll kint a pályára kihelyezett birkákkal legalább egy személy és egy kutya, akik a felvételig nyugvó helyzetben tartják őket. Jess-nek ez teljesen új volt és a veleszületett természeténél fogva ez a számára új szituáció elbizonytalanította. További nehezítés volt számára, hogy az assziszt személy még botot is tartott a kezében. Ehhez sem szokattam még szegény Jess-t, pedig tudom nagyon jól, hogy előbb-utóbb a feladatok és követelmények nehezedésével muszáj leszek hozzászoktatni a bothoz, valamint azt is nagyon jól tudom, hogy ő nagyon érzékeny kutya és kezdettől fogva utálta, ha bármilyen eszközt tartok a kezemben képzési segítségül, így nem is volt egyszerű a kutya alaptréningjének a felépítése, mert elég erős és önálló volt ahhoz, hogy eszköz nélkül ne reagáljon, vagy ha módja van rá, akkor harapjon (ez meg apai genetika :-) ), ha viszont bármit a kezembe vettem, akkor ideges lett és csak szaglászott vagy biztos ami biztos, inkább faképnél hagyott birkástól mindenestől, mert ő aztán a légynek sem akar ártani és nehogy lefegyelmezzem... Tőle is nagyon sokat tanultam illetve hogy egy ilyen típusú kutyát hogyan kell képezni és handlingelni. Alapvetően Jess egy kifejezetten könnyű, amolyan "nőies" handlingű kutya, a többet ésszel, mint erővel elvét kell nála alkalmazni, de ehhez meg kellett tanulni igen kifinomultan, tisztán és pontosan lekommunikálni a kutyával, hogy mit is várok el tőle. Jess egy olyan kutya, akit meg kell ismertetni minden új dologgal és ha a bizalom megvan köztünk (szerencsére megvan), akkor abban a pillanatban, ahogy megérti, mi az elvárás, nagyon megbízhatóan és stabilan meg is csinál mindent. Valahogy lenyűgöző, hogy egy a tulajdonság Wish-nek az alaptermészete és a lányában ez a vonás mennyire felerősödve jelent meg... :-) Hogy is mondják? A tenyésztés lényege, hogy az utódok felülmúlják a szüleiket? Hát ha ezt a tulajdonságát nézem, azt kell mondjam, nagyon jól sikerült. :-) Remélem, az évek meg a rutin felszínre hozza a másik oldalt is, amit meg szokott csillogtatni, de még azért kell csiszolni a gyémánton, hogy igazán ragyogjon... :-) Nos. Ott állt az a fránya assziszt, bottal a kezében, Jess észlelte, hát ahogy attól én is tartottam, el is bizonytalanodott, megállt, vissza akart jönni hozzám, stb... Nem adtam fel, nem hagytam, nagy nehezen csak sikerült egy rettenet pocsék kifutást összehozni. A felvételi ponton viszont véletlen az assziszt kutya is megtolta a birkákat, akik a Wish második futamához hasonlóan rakétaként elkezdtek vágtatni a szakadék felé... még mindig bennem volt a remény, próbáltam Jess-t eléjük küldeni, nyilván így a behozás egyébként értékelhetetlen volt, de hátha... meg is fogta őket a kutya, de akkor meg elkezdtek a pálya egy másik szegletébe menekülni és egyre jobban eluralkodott a káosz, csúszott ki a kezemből és a kutya mancsából a kontroll... Tapasztalt versenyző lévén és miután fel tudok mutatni open kutyát is, úgy éreztem, elegánsabb és bölcsebb, valamint a birkákkal és a kutyákkal szemben is sportszerűbb, ha nem várom meg, míg a birkák lelépnek és ezáltal kizárnak, hanem szépen "emeltem kalapomat", a bíró úrnak megköszöntem a lehetőséget, lehívtam a kutyát és leballagtunk a pályáról... :-) Magyarul feladtuk. :-) Homework: trenírozni a kutyát arra, hogy valaki tartja a birkát, arról le kell vennie és hozzászoktatni őt a bothoz. Mivel viszont az assziszt kutyának is volt része abban, hogy a birkák ily módon lekatapultáltak a "behozásban", gondoltam, megpróbálok újrafutási lehetőséget kérni. Sajnos a bíró ennek nem adott helyt, a pocsék kifutásra hivatkozva. (Valójában szerintem már csak fáradt volt, ahogy talán a birkák is egy kissé, ami nem csoda, hiszen előttünk már huszonakárhány kutya versenyzett, Jessw futama volt az utolsó azon a napon. Így volt, nem így volt, alázat, tisztelet, a bírónak mindig igaza van, bepróbálkoztam, nem jött be. :-) )
Így aztán megesett, hogy több kutya, több esély, volt hideg-meleg: helyezés, nagyon szép futam, kizáródás, feladás :-) 3 kutya 4 futamából 2 nap alatt.
Összességében egy sikeres, nagyon jó hangulatú hétvége volt rengeteg élménnyel, gyönyörű helyen. Alig várom a folytatást!
A posztot pedig néhány képpel színesítem, csak hogy még jobban visszaadjam az érzést!
Eljött az ideje, hogy Jess-t is bemutassam külföldön, egyes osztályban. Hát, a versenyekben az a szép, hogy a tréningbeli hiányosságokról és a kutyák saját természetéről elég pontos képet ad... Jess új szituációkban óvatos, kissé bizalmatlan kutya (anyai genetika...), viszont nagyon meg akar felelni (szintén anyai genetika) és olyan típus, aki nem megy ész nélkül fejjel a falnak, hanem inkább a légynek sem árt, mint hogy hibázzon. Ez egyébként egy nagyon kedves tulajdonsága és nagyon megbízhatóvá teszi Őt egyben, másik oldalon pedig bosszantó is tud lenni, de hát kérdés, mi a jobb... és mikor, miben... hát, ezen nem is vekengek, egyszerűen csak elfogadom, hogy Ő ilyen és pont ez az erénye. Nell után azért elég éles váltás, nehéz agyban átkapcsolni a két kutya között, mert olyan ők ketten egymással szembe állítva, mint a tűz és a víz, pedig viszonylag közeli rokonok... :-) Jess-t szinte soha nem tréningeztem arra, hogy valaki kint áll a birkákkal egy segítő kutyával és egy helyben tartja őket és róluk le kell venni a birkát... versenyeken pedig ez egy elég triviális jelenség, sőt mondhatni szinte mindig áll kint a pályára kihelyezett birkákkal legalább egy személy és egy kutya, akik a felvételig nyugvó helyzetben tartják őket. Jess-nek ez teljesen új volt és a veleszületett természeténél fogva ez a számára új szituáció elbizonytalanította. További nehezítés volt számára, hogy az assziszt személy még botot is tartott a kezében. Ehhez sem szokattam még szegény Jess-t, pedig tudom nagyon jól, hogy előbb-utóbb a feladatok és követelmények nehezedésével muszáj leszek hozzászoktatni a bothoz, valamint azt is nagyon jól tudom, hogy ő nagyon érzékeny kutya és kezdettől fogva utálta, ha bármilyen eszközt tartok a kezemben képzési segítségül, így nem is volt egyszerű a kutya alaptréningjének a felépítése, mert elég erős és önálló volt ahhoz, hogy eszköz nélkül ne reagáljon, vagy ha módja van rá, akkor harapjon (ez meg apai genetika :-) ), ha viszont bármit a kezembe vettem, akkor ideges lett és csak szaglászott vagy biztos ami biztos, inkább faképnél hagyott birkástól mindenestől, mert ő aztán a légynek sem akar ártani és nehogy lefegyelmezzem... Tőle is nagyon sokat tanultam illetve hogy egy ilyen típusú kutyát hogyan kell képezni és handlingelni. Alapvetően Jess egy kifejezetten könnyű, amolyan "nőies" handlingű kutya, a többet ésszel, mint erővel elvét kell nála alkalmazni, de ehhez meg kellett tanulni igen kifinomultan, tisztán és pontosan lekommunikálni a kutyával, hogy mit is várok el tőle. Jess egy olyan kutya, akit meg kell ismertetni minden új dologgal és ha a bizalom megvan köztünk (szerencsére megvan), akkor abban a pillanatban, ahogy megérti, mi az elvárás, nagyon megbízhatóan és stabilan meg is csinál mindent. Valahogy lenyűgöző, hogy egy a tulajdonság Wish-nek az alaptermészete és a lányában ez a vonás mennyire felerősödve jelent meg... :-) Hogy is mondják? A tenyésztés lényege, hogy az utódok felülmúlják a szüleiket? Hát ha ezt a tulajdonságát nézem, azt kell mondjam, nagyon jól sikerült. :-) Remélem, az évek meg a rutin felszínre hozza a másik oldalt is, amit meg szokott csillogtatni, de még azért kell csiszolni a gyémánton, hogy igazán ragyogjon... :-) Nos. Ott állt az a fránya assziszt, bottal a kezében, Jess észlelte, hát ahogy attól én is tartottam, el is bizonytalanodott, megállt, vissza akart jönni hozzám, stb... Nem adtam fel, nem hagytam, nagy nehezen csak sikerült egy rettenet pocsék kifutást összehozni. A felvételi ponton viszont véletlen az assziszt kutya is megtolta a birkákat, akik a Wish második futamához hasonlóan rakétaként elkezdtek vágtatni a szakadék felé... még mindig bennem volt a remény, próbáltam Jess-t eléjük küldeni, nyilván így a behozás egyébként értékelhetetlen volt, de hátha... meg is fogta őket a kutya, de akkor meg elkezdtek a pálya egy másik szegletébe menekülni és egyre jobban eluralkodott a káosz, csúszott ki a kezemből és a kutya mancsából a kontroll... Tapasztalt versenyző lévén és miután fel tudok mutatni open kutyát is, úgy éreztem, elegánsabb és bölcsebb, valamint a birkákkal és a kutyákkal szemben is sportszerűbb, ha nem várom meg, míg a birkák lelépnek és ezáltal kizárnak, hanem szépen "emeltem kalapomat", a bíró úrnak megköszöntem a lehetőséget, lehívtam a kutyát és leballagtunk a pályáról... :-) Magyarul feladtuk. :-) Homework: trenírozni a kutyát arra, hogy valaki tartja a birkát, arról le kell vennie és hozzászoktatni őt a bothoz. Mivel viszont az assziszt kutyának is volt része abban, hogy a birkák ily módon lekatapultáltak a "behozásban", gondoltam, megpróbálok újrafutási lehetőséget kérni. Sajnos a bíró ennek nem adott helyt, a pocsék kifutásra hivatkozva. (Valójában szerintem már csak fáradt volt, ahogy talán a birkák is egy kissé, ami nem csoda, hiszen előttünk már huszonakárhány kutya versenyzett, Jessw futama volt az utolsó azon a napon. Így volt, nem így volt, alázat, tisztelet, a bírónak mindig igaza van, bepróbálkoztam, nem jött be. :-) )
Így aztán megesett, hogy több kutya, több esély, volt hideg-meleg: helyezés, nagyon szép futam, kizáródás, feladás :-) 3 kutya 4 futamából 2 nap alatt.
Összességében egy sikeres, nagyon jó hangulatú hétvége volt rengeteg élménnyel, gyönyörű helyen. Alig várom a folytatást!
A posztot pedig néhány képpel színesítem, csak hogy még jobban visszaadjam az érzést!