Jack-et eredetileg Jess-re szerettem volna rátenni, de egyszerűen minden szukámra annyira passzolónak éreztem, hogy 2019-ben végülis Nell-el párosítottam össze. A kiskutyák beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, egy év távlatából úgy tűnik, minden a tervek szerint alakult és a párosítás beváltotta a hozzá fűzött tenyészcélt. Jack finomított Nell keménységén, de a képességekből, erőből, energikusságból a kölykök semmit sem veszítettek. Kezelhetőségben és mozgásukban könnyedebbek lettek Nell-nél, erősen hozták a Jack által örökített atletikus testalkatot. Juhokkal természetesek, erőteljesek, gazdáikkal szívesen együttműködve dolgoznak, könnyen és jól reagálnak.
Jack-et az előző párosítás okán már nem kell jellemeznem, a 2019-es Nell alom oldalán minden információ megtalálható róla.
Jess-el való párosítása egy izgalmas tenyésztői kaland számomra. Mivel Nell és Jack Pat Byrne Lad-jéről rokonok (Lad Nell-nek anyai nagyapja, Jess-nek pedig az apja), melynek ellenére a két szuka egymáshoz képest tűz és víz, nagyon kíváncsian várom, hogy egy adott örökítő képességgel rendelkező kan milyen utódokat fog hozni a két rokon, de teljesen más típusú szukától. Jess egy érzékeny, de erőteljes kutya. Jack-re ez az érzékenység nem jellemző, azonban finom kutyákat örökít, a párosításban reményeim szerint a két kutya érzékenysége ill. örökített érzékenysége oly módon kiüti egymást, hogy egy jól kezelhető, de erőteljes karakterű alom lehessen az eredmény. Persze a genetika törvényeit nem lehet előre kiszámolni, de bízom benne, hogy a tavalyi párosításhoz hasonlóan bejönnek a reményeim, izgalmas összehasonlítási alap lesz a két alom. A testalkatot tekintve nincsenek kétségeim, Jack nagyon erősen örökít, így az almot kifejezetten ajánlom agility-re a terelés mellett. Jess zömök testalkata ellenére elképesztően gyors, ruganyos, de acélos izomzatú, fordulékony, „áramvonalas” mozgású kutya, imád és hatalmasakat tud ugrani. Testalkatában nagyon szeretem, hogy kitűnő az állóképessége és egyáltalán nem sérülékeny/törékeny. Tavaly ősszel állítottam aktív segítőkutya feladatokba a terelés oktatásban, mely eredményeképpen néhány hónap alatt rengeteget fejlődött, napi szinten nagyon kemény, fizikailag és mentálisan is megterhelő munkát végez, amiben nem csak hogy kitűnően helytáll, de kiemelkedően megbízható is. Jess-ről részletes infókat saját oldalán találhatsz.

A fedeztetésről, a szülésről és sok egyébről a blogon találhattok posztokat.
A kölykök törzskönyve:
A kölykök törzskönyve:
2020. június 27.
Megszülettek a kiskutyák!
Sajnos az egyik kiskutyánk nagyon alacsony súllyal született, amivel nem bizonyult életképesnek, így egy nap küzdelem után elbúcsúzott rövidke földi életétől. A másik két kölyök erős és egészséges, koruknak és a fajtának megfelelő súllyal rendelkeznek és szépen gyarapodnak.
7 hetes kiskutyák