A border collie intelligenciája, mozgékonysága, szívóssága, kitartása és veleszületett terelőképessége révén vált a világ leghíresebb terelőkutyájává. Készségei sok-sok generáción át alakultak ki. Ezeket a munkakutyákat soha nem a küllemre tenyésztették.
Manapság a „working sheepdog” elnevezés az ISDS-nél regisztrált border collie-ra utal, melynek nincs fajtastandard-je.
Nagy-Britannia gazdaságában az ipari forradalom előtt a gyapjútermelés meghatározó ágazat volt. A zord vidékeken elengedhetetlen volt a gyors, fordulékony, szívós, kitartó, önállóan dolgozni képes kutyák segítsége. James Hogg (1772-1835), aki juhász és költő is volt egy személyben, azt írta a skót-angol határvidéken élő kutyákról: „Terelőkutya nélkül Anglia és Skócia hegyes vidékei egy fillért sem érnének. Egy nyáj kezeléséhez és piacra hajtásához több emberre lenne szükség, mint amennyit a belőle származó profit el tudna tartani.”
Az első hivatalosan is regisztrált terelőversenyt 1873-ban Balában, Észak-Wales-ben rendezték meg Mr. Llyold Price vezetésével. A versenyt Mr. James Thompson Tween nevű kutyája nyerte, óriási hírnevet és dicsőséget szerezve magának és gazdájának. Ettől kezdve évente rendeztek terelőversenyeket, és 1955-ben bekövetkező haláláig a győztesnek járó kupát Mr. Thompson özvegyen maradt felesége, majd pedig lánya adta át.
Az első hivatalos terelőverseny azért is fontos esemény, mert ekkor született meg az 1906-ban megalakuló International Sheepdog Society (ISDS), magyarul Nemzetközi Juhászkutya Szövetség létrehozásának ötlete. A Társaságot azzal a céllal alapították, hogy javítsák a juhászkutya állomány minőségét.
A skót határvidéken élő kutyákat először James Reid, az ISDS első titkára nevezte border collie-nak 1915-ben.
Manapság a „working sheepdog” elnevezés az ISDS-nél regisztrált border collie-ra utal, melynek nincs fajtastandard-je.
Nagy-Britannia gazdaságában az ipari forradalom előtt a gyapjútermelés meghatározó ágazat volt. A zord vidékeken elengedhetetlen volt a gyors, fordulékony, szívós, kitartó, önállóan dolgozni képes kutyák segítsége. James Hogg (1772-1835), aki juhász és költő is volt egy személyben, azt írta a skót-angol határvidéken élő kutyákról: „Terelőkutya nélkül Anglia és Skócia hegyes vidékei egy fillért sem érnének. Egy nyáj kezeléséhez és piacra hajtásához több emberre lenne szükség, mint amennyit a belőle származó profit el tudna tartani.”
Az első hivatalosan is regisztrált terelőversenyt 1873-ban Balában, Észak-Wales-ben rendezték meg Mr. Llyold Price vezetésével. A versenyt Mr. James Thompson Tween nevű kutyája nyerte, óriási hírnevet és dicsőséget szerezve magának és gazdájának. Ettől kezdve évente rendeztek terelőversenyeket, és 1955-ben bekövetkező haláláig a győztesnek járó kupát Mr. Thompson özvegyen maradt felesége, majd pedig lánya adta át.
Az első hivatalos terelőverseny azért is fontos esemény, mert ekkor született meg az 1906-ban megalakuló International Sheepdog Society (ISDS), magyarul Nemzetközi Juhászkutya Szövetség létrehozásának ötlete. A Társaságot azzal a céllal alapították, hogy javítsák a juhászkutya állomány minőségét.
A skót határvidéken élő kutyákat először James Reid, az ISDS első titkára nevezte border collie-nak 1915-ben.
Az ő és Old Hemp egy-egy fiát Don (ISDS 11)-t és Tommy (ISDS 16)-t exportálták Ausztráliába, tőlük származnak az ausztrál border collie-k.
J.M. Wilson híres kiképző és tenyésztő volt, számos bajnok származott kenneléből, mint Wartime Cap (ISDS 3036)
vagy a legendás Wiston Cap (ISDS 31154), aki a border collie fajtában a legtöbbet használt fedezőkan lett. Ez a kutya példázza az ISDS által elismert terelőkutya típusát. A mai border collie-k szinte mindegyike visszavezethető Wiston Cap-re, s mivel ekkora hatást gyakorolt a fajta alakulására, egyes recesszív jellegzetességek felbukkanását is neki tulajdonítják, mint pl. az epilepsziát vagy a CEA nevű szembetegség elterjedését (érdekességképpen az álló füleket) is.
A munka vonalú kutyák törzskönyvezését mind a mai napig az ISDS látja el. Az ISDS kizárólag tagjai kutyáit regisztrálja. ISDS törzskönyvet ISDS regisztrált kutyák leszármazottai kaphatnak, ill. érdem alapján bekerülhet a Stud Book-ba regisztrálatlan vagy FCI regisztrált kutya is, melynek feltétele az ISDS working test teljesítése, vagy ISDS rendszerű versenyen open osztályban 1 db első, 2 db második vagy 3 db harmadik helyezés elérése, ahol legalább 25 kutya indul.
A második világháborút követően megnőtt az obedience versenyek népszerűsége és a borderek is egyre népszerűbbekké váltak. Ezek a versenyek azonban a Kennel Club szervezésében zajlottak, ezért a kutyák regisztrálására volt szükség. Mivel a border collie ekkor még nem volt a Kennel Club által bejegyzett fajta, elfogadták azoknak a kutyáknak a regisztrációját, melyek az ISDS-nél már be voltak jegyezve, de csak az obedience nyilvántartásba vették fel őket. Mivel azonban sok juhász nem regisztráltatta a kutyáit, hogy az ISDS ne veszítse el a munka vérvonalakat, érdem alapján felnőtt kutyákat is felvett a Stud Book-ba. Az ISDS akkori elnökének, Whittaker kapitánynak a Kennel Club-bal történő egyezkedését nagyon sokan bírálták és ellenezték.
1976-ban Lance Alderson, az ISDS akkori titkára az alábbi levelet intézte a tagsághoz (részlet):
"Amikor ez a hírlevél elér Önökhöz, a border collie már minden bizonnyal a Kennel Club által elismert fajta, kiállítási célokra. A Társaság ez irányú kezdeményezései ellenére, és minden levél, petíció és folyamodvány ellenére, melyeket közvetlenül tagjaink intéztek a Kennel Club vezetőségéhez annak érdekében, hogy ne vegyék figyelembe a fajta elismertetése iránti kérelmet, a nyomás szemmel láthatólag ellenállhatatlan volt a Kennel Club felé azok részéről, akik azt az ellentétes álláspontot képviselik, hogy a border collie-nak kiállításokon kell szerepelnie. Így tehát az "elismertség" a küszöbön áll. A Társaság hálás a tagjainak és mindenkinek, aki síkra szállt a border collie-ért, és nagyon sajnálom, hogy nem szolgálhatok jobb hírekkel."
Alderson valójában nem az elismertségtől féltette a fajtát, hanem maga előtt látta azoknak a vonalaknak a sorsát, amelyek áldozatul eshetnek a küllemre tenyésztés piedesztálján. Alderson már akkor feltételezte, hogy ketté fog válni a fajta és ez a feltételezése kevesebb mint 30 év alatt be is igazolódott! Alderson 1976-ban kelt hírlevelében megfogalmazta, hogyan fognak egyes vonalak felemésztődni a show border collie bizniszben, áldozatul esni annak, hogy csupán küllemükben, vagy már abban sem emlékeztetnek majd az igazi border collie-ra. Felhívta a figyelmet azonban arra is, hogy csak az ISDS tenyésztő tagjai tehetnek azért, hogy a fajta lerombolása megmaradjon a show ringek színfalai között és a dolgozó border collie-k világába ne szivároghasson be.
A második világháborút követően megnőtt az obedience versenyek népszerűsége és a borderek is egyre népszerűbbekké váltak. Ezek a versenyek azonban a Kennel Club szervezésében zajlottak, ezért a kutyák regisztrálására volt szükség. Mivel a border collie ekkor még nem volt a Kennel Club által bejegyzett fajta, elfogadták azoknak a kutyáknak a regisztrációját, melyek az ISDS-nél már be voltak jegyezve, de csak az obedience nyilvántartásba vették fel őket. Mivel azonban sok juhász nem regisztráltatta a kutyáit, hogy az ISDS ne veszítse el a munka vérvonalakat, érdem alapján felnőtt kutyákat is felvett a Stud Book-ba. Az ISDS akkori elnökének, Whittaker kapitánynak a Kennel Club-bal történő egyezkedését nagyon sokan bírálták és ellenezték.
1976-ban Lance Alderson, az ISDS akkori titkára az alábbi levelet intézte a tagsághoz (részlet):
"Amikor ez a hírlevél elér Önökhöz, a border collie már minden bizonnyal a Kennel Club által elismert fajta, kiállítási célokra. A Társaság ez irányú kezdeményezései ellenére, és minden levél, petíció és folyamodvány ellenére, melyeket közvetlenül tagjaink intéztek a Kennel Club vezetőségéhez annak érdekében, hogy ne vegyék figyelembe a fajta elismertetése iránti kérelmet, a nyomás szemmel láthatólag ellenállhatatlan volt a Kennel Club felé azok részéről, akik azt az ellentétes álláspontot képviselik, hogy a border collie-nak kiállításokon kell szerepelnie. Így tehát az "elismertség" a küszöbön áll. A Társaság hálás a tagjainak és mindenkinek, aki síkra szállt a border collie-ért, és nagyon sajnálom, hogy nem szolgálhatok jobb hírekkel."
Alderson valójában nem az elismertségtől féltette a fajtát, hanem maga előtt látta azoknak a vonalaknak a sorsát, amelyek áldozatul eshetnek a küllemre tenyésztés piedesztálján. Alderson már akkor feltételezte, hogy ketté fog válni a fajta és ez a feltételezése kevesebb mint 30 év alatt be is igazolódott! Alderson 1976-ban kelt hírlevelében megfogalmazta, hogyan fognak egyes vonalak felemésztődni a show border collie bizniszben, áldozatul esni annak, hogy csupán küllemükben, vagy már abban sem emlékeztetnek majd az igazi border collie-ra. Felhívta a figyelmet azonban arra is, hogy csak az ISDS tenyésztő tagjai tehetnek azért, hogy a fajta lerombolása megmaradjon a show ringek színfalai között és a dolgozó border collie-k világába ne szivároghasson be.
Miközben az ISDS és a Kennel Club a fajta hivatalossá tételének feltételein civódott, Ausztrália 1963-ban már rendelkezett hivatalos fajtastandard-el, sőt már hivatalos kiállítási címet is kiadott. A fajta szülőhazájában ekkor még nem is létezett fajtaleírás, és mikor ausztrál kiállításokon angol bírókat kértek fel, ausztrál standard szerint kellett bírálniuk border collie-kat. Angliában ekkor még nem is nevezhettek border collie-kat kiállításokra, csak obedience versenyekre. Ugyanakkor Ausztráliában már állítottak ki az őshazából importált kutyákat, ausztrál standard szerint, hiszen csak ez létezett. Harry Glover volt az, aki megelégelte a helyzetet és megalapította a Border Collie Club of Great Britain-t, hogy létrehozzák a brit fajtastandard-et, mert a Kennel Club csak akkor ismer el egy új fajtát hivatalosan, ha azt egy specialista klub kérvényezi, beadványához standard-et is mellékelve. Sokan úgy gondolták, hogy ez az ISDS feladata lenne, ők azonban a kutyákat working sheepdog néven törzskönyvezték. 1979-ben alakult még egy fajtaklub, a Southern Border Collie Club, és ekkor a Kennel Club mindhárom társaság képviselőit összehívta, hogy közös nevezőre jussanak a fajtaleírást és egyéb fontos kérdéseket illetően. A három klub ülése után, 1980 októberében elfogadták a hivatalos fajtaleírást és 1982-ben, a Cruft’s kiállításon kiadták az első CC címeket is a fajtának.
|